A Paul Scanlon sztori 5.

Paul Scanlon 30 évnyi pásztorlás után átadta a gyülekezet vezetését és teljesen máshogy folytatta, mint a legtöbb pásztor tette volna. A legtöbben ilyenkor útra kelnek és elkezdenek más pásztorokat tanítani a gyülekezetvezetés fortélyaira.

Ő újra kitalálta saját magát. Létrehozta a Kommunikációs Mesterkurzus szemináriumot, amit világszerte tart az élet minden területéről érkezőknek. Hívőknek és nem hívőknek, tiniknek és vállalati vezérigazgatóknak. Vezetőképzéseket tart és különösen nagy hangsúlyt fektet a mentorálás fontosságára.

Stílusa, gondolkodásmódja eltér a megszokottól, nagyon sok dolgot máshogy közelít meg, akár hitéletről, akár vezetésről van szó. Ahogy ő fogalmaz, szenvedélye a „disruptive” gondolkodásmód és vezetés, aminek lényege, eltéríteni gondolkodásunkat a megszokott vágánytól egy jobb eredmény érdekében.

Kihívása a komplex dolgokat egyszerűvé tenni. Szenvedéllyel hiszi, hogy sorrendben fontosabb embereket nagyobbá tenni, mint az eredményeket növelni.

Ma így fogalmaz:

„Az, ahogyan most gondolom, hogy mit jelent ‘vezetni’, nagyon különbözik attól, ahogyan 30 évvel ezelőtt gondoltam. Régen számomra sokkal inkább titulusokról és pozíciókról szólt. Most sokkal inkább hatásgyakorlásról; hatással lenni emberekre és helyzetekre.”

Paul Scanlon vendégünk lesz Április 24-én a Tágas Tér Konferencián.